Életének 91. évében, július 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Heller Ágnes filozófus, az MTA rendes tagja, számos hazai és külföldi egyetem professzora. Az MTA központi honlapja, amely szomorú hírről az elsők között tudósított, jelentette meg július 22-én intézetünk főmunkatársának, Hévizi Ottónak nekrológját.
Az alábbiakban intézetünk egy másik kutatója, Szabados Bettina emlékezik meg a filozófus életútjáról és munkásságáról.
Heller Ágnes 1929-ben született zsidó származású polgári családban, Budapesten; nagynénje Meller Rózsi író. Gyermek- és ifjúkorát megnehezítették az egyre szigorodó zsidótörvények, majd az 1944-es megszállás során édesapját és több rokonát, barátját is elveszítette a deportálások következtében. A történelemnek ezt a viharos időszakát édesanyjával együtt túlélte, de későbbi filozófiai gondolkodására rányomta bélyegét a törekvés, hogy megértse a „gonosz banalitását” (ám eltérő utat jár be, mint Hannah Arendt).
1947-ben még fizikából és kémiából érettségizett, azonban a budapesti egyetemen már magyar és filozófia szakon folytatott felsőfokú tanulmányokat 1951-ig. A szakváltásban jelentősen befolyásolták későbbi tanárának, Lukács Györgynek az egyetemi előadásai. 1955-ben Lukács György témavezetésével kandidátusi fokozatot szerez, disszertációját Csernisevszkij etikájáról írja (Csernisevszkij etikai nézete, Az értelmes önzés problémája, 1957). A disszertáció szűkebben az etikai racionalizmus és a hasznossági elmélet szintézisét fejti ki az „értelmes egoizmus” formájában. 1958-ban politikai nézetei miatt Lukács Györggyel együtt távolították el az ELTE Filozófiai Tanszékéről, 1958-1963 között középiskolai tanár. A hatvanas években, miközben az európai baloldal erősödik és a szocializmus megreformálására tett kísérletek elképzelhetőnek tűnnek, kialakul Lukács György legközelebbi tanítványainak köréből a Budapesti Iskola Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György és Vajda Mihály részvételével. Heller Filozófiám története című könyvében, melyben számot ad nyolc évtized gondolkodói fejlődéséről, ezt az időszakot „a dialógus éveinek” nevezi, mely évek során egymástól radikálisan különböző gondolkodók alkottak egy szellemi közösséget a marxizmus reneszánszának reményében, azaz valóban egy új Marx- és marxizmusértelmezésre törekedtek. Ennek az értelmezésnek a középpontjában az emberi lényegnek a marxi felfogása állt. A „dialógus éveiben” írt legfontosabb művei többek között A mindennapi élet 1970, Az érzelmek elmélete 1978, illetve a Marx szükségletelmélete, mely műve Magyarországon sosem jelent meg teljes terjedelmében, részleteiben olvasható csak a 2002-ben megjelent Fehér Ferenccel közösen jegyzett Marx és a modernitás című kötetben. Heller a filozófia és a történelem közötti összefüggést helyezi előtérbe és újra fogalmazza a filozófia feladatát, szükségességét és habár a könyv még a marxizmus reneszánszának jegyében íródott, mégis megjelenik már benne egy kritikai analízis, a marxizmus bírálata.
Ez alatt az időszak alatt, 1963-tól 1973-ig, Heller Ágnes az MTA Szociológiai Kutatócsoport munkatársa (az 1963-ban alapított kutatócsoport alkotta a későbbi MTA TK Szociológiai Intézet magját), 1968-ban a filozófiai tudományok doktorává avatják. 1968-ban aláírja a „korčulai nyilatkozatot”, amelyben öt értelmiségi (Heller Ágnes és kollégája Márkus Mária, valamint a Filozófiai Intézet három munkatársa: Márkus György, Tordai Zádor, Sós Vilmos) Csehszlovákia megszállása ellen tiltakozott. Az 1973-as „filozófusperben” a hivatalos kultúrpolitika a nyugati ellenkultúrák túlzott befolyásával, a forradalmi munkásosztály létének tagadásával vádolta meg, ezután elveszítette állását és publikációs és utazási korlátozásokkal sújtották. 1977-ben emigrációba kényszerül. Az emigrációban töltött évek során hosszabb ideig tanított a melbourne-i La Trobe Egyetemen, illetve 1986-tól New Yorkban a New School for Social Research intézményben kapott katedrát, ahol egészen 1990-ig oktatott. Hazatérése után tevékenyen részt vett a felsőoktatásban, előadásokat tartott a szegedi József Attila Tudományegyetemen és Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1999-ig az ELTE Esztétika Tanszékének oktatója, majd professor emerita-ja. Etikai, filozófiai antropológiai műveit német, angol, olasz, francia és spanyol nyelvekre is lefordították, legjelentősebb kitüntetései a Lessing-díj (1981), Hannah Arendt Professor of Philosophy (Bremen 1995), Széchenyi-díj (1995), Sonning-díj (2006), Goethe-érem (2010) és Manès Sperber-díj (2018).
Heller Ágnes egész életében mindvégig töretlenül és kitartással dolgozott, gondolkodott saját korának lényegi kérdésein.
2019. júl. 25., utoljára módosítva: júl. 27.
