Kedves Érdeklődők,

Ezúton hívjuk fel a figyelmüket a Társadalomfilozófiai vitakör következő,
"Egy szent szörnyeteg védőbeszéde.
Rousseau, Jean-Jacques bírája"

című beszélgetésére.
 
A vita során Marsó Paula írását tárgyaljuk, amely Rousseau utolsó nagy szellemi vállalkozásáról, a Párbeszédek-ről szól. Eseményünkön többek között azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogyan változott a filozófiai dialógus szerepe a gondolkodás történetében. De az a módszertani kérdés is terítékre kerül, hogyan viszonyuljunk egy filozófiai szöveghez, amelynek szenvedélyessége a recepció egy része szerint nem a filozófiai dilemma mélységének, hanem a szerző őrültségének tulajdonítható.
 
Bevezető előadást tart: Marsó Paula, filozófus, műfordító
Vitaindítót tart: Kovács Eszter, irodalomtörténész (MTA ITI)


A szöveg ezen a linken érhető el.

Az esemény időpontja: 2016. május 4. 16:00.
Az esemény helyszíne: Budapest, 1014 Országház u. 30. Pepita terem.

Vitakörünkről az MTA BTK Filozófia Intézetének honlapjáról és a vitakör facebook-oldaláról tájékozódhatnak.
További információk: