„Korfordulón. Filozófiai tanulmányok” címmel megjelent Frenyó Zoltán új kötete (Budapest, 2015. Az MTA BTK Filozófiai Intézetének kiadása. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. 270 oldal.)

Az ember minden korban a múlt és a jövő közötti átmenetben él, s ritkán adatik meg számára, hogy a jelent tartós élményként élje át. Az átmenet érzése azonban különösen jogos akkor, amikor történelme, civilizációja valóságos korszakváltáshoz érkezik. Az pedig kétségtelennek látszik, hogy az európai emberiség a maga újkorának, a modernitásnak a végéhez ért. A szerző ennek a felismerésnek a jegyében fűzte egybe az utóbbi években írt tanulmányait s adta e kötetnek a „Korfordulón” címet.

A kötet ebből a szempontból igyekszik időszerű fogalmi tisztázásokat végezni. Elemzi az ember és a természet viszonyának mibenlétét és nehézségeit. Feltárja az európai civilizáció összetevőit, meghatározza antik, keresztény és modern tényezőit, s megpróbál filozófiai választ adni a jelenkor válságának problémájára. A továbbiakban elemzéseket ad az európai szellem keresztény örökségéről. Hangsúlyosan rámutat arra, hogy az a létharc, amely korunkban zajlik, a fogalomharc terén tetten érhető.

Végül külön fejezetekben gondolkodói arcképeket találunk. A szerző itt olyan, a XX. században fogant életművekhez nyúlt, amelyek alkotói ennek az átmeneti kornak a meghaladását, egy maradandó szellemiség erősítését és egy alapvető kultúra elérését tűzték ki célul.

A könyv egy rövid részlete itt olvasható.