A Filozófiai Intézet több kutatója is előad Kolozsváron, a Babes‒Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének idei tanévnyitó konferenciáján, mely 2023. november 18-án kerül megrendezésre Filozófiai hatástörténet és kritika I. Közelítések a szocializmus évtizedeinek filozófiai teljesítményéhez címmel.

Ezzel a rendezvénnyel új konferencia sorozatot indítanak útjára a szervezők, amelynek évente sorra kerülő rendezvényei egy hosszabb távú kutatási projektbe fognak illeszkedni. Ennek megvalósítása a múlt század 40-es éveitől a 80-as évek végéig terjedő időszaknak, a szocializmus filozófiai jelenségeinek, ezen belül hangsúlyosan az erdélyi magyar szellemi élet hozadékainak, ezek előzményeinek és a későbbi folyamatokra való kihatásainak a kutatására és kritikai értékelésére irányul.

Az előadók között szerepelnek a Filozófiai Intézet tudományos munkatársai közül Golden Dániel, Kovács Gábor, Mester Béla és Szabados Bettina.

A konferencia társszervezője a Pro Philosophia Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Az esemény a Magyar Tudomány Napja Erdélyben ‒ 2023 rendezvénysorozat filozófiai eseményeként valósul meg.

Az előadások kivonatai elérhetőek ezen a linken.

A részletes program elérhető az egyetem weboldalán.

plakat-1.png