Az MTA BTK Filozófiai Intézete szeretettel meghívja Önöket

KELEMEN JÁNOS

"A filológiai és hermeneutikai állítások közötti aszimmetriáról"

című előadására.

Helyszín: Budapest, 1014 Országház utca 30. (Pepita terem)

Időpont: 2014. április 1., 16:00

Az előadásban egy korábbi, azonos című tanulmányomból indulok ki (Magyar Tudomány 2012/1. 57–65), megpróbálva árnyalni és a lehetséges ellenvetésektől megvédeni az ott kifejtett tételeket.
A fő tétel a hermenetikai és a filológiai megállapítások aszimmetriájának tétele, melyen a következő értendő: míg egy szöveg lehetséges interpretációinak száma végtelen, addig a szöveggel kapcsolatban megállapítható filológiai tények száma nem lehet az. Létezik ugyanis egy elvi (még ha nem is gyakorlati) határa azoknak a filológiai adatoknak, melyek relevánsak egy mű forrásaira, keletkezésére, kultúrtörténeti összefüggéseire, szövegváltozataira vagy autentikus szövegének rekonstrukciójára nézve. Az aszimmetria tétele egyaránt érvényesnek látszik az irodalmi és filozófiai szövegek esetében.
Az aszimmetria nem pusztán az interpretációk végtelenségéből következik, hanem abból, hogy a szöveg filológiai jellemzőivel számos interpretáció, tulajdonképpen bármely érvényes interpretáció összeegyeztethető. Ezt úgy is felfoghatjuk, mint a quine-i alul-deteremináltsági tétel hermeneutikai megfelelőjét.
A tétel következményei közül részletesebben tárgyalandó az alábbi kvázi-törvényszerűség:
Ellentétben azzal, hogy adott kutatási területen általában minden új filológiai állításhoz található egy már létező, és annak ellentmondó, másik állítás, a hermeneutikai dimenzióban az új és a korábbi állítások közötti viszonyt nem az ellentmondás jellemzi.