Pavlovits Tamás előadása

A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt

Pavlovits Tamás (SZTE BTK)

Idea és végtelen Malebranche gondolkodásában

című online intézeti előadására.

Az előadás összefoglalója:

Malebranche-nak két fontos tanítása maradt fenn a filozófiai köztudatban: az okkazionalizmus és az Istenben látás elmélete. Az Istenben látás elmélete szerint az elme nem önmagában tartalmazza az ideákat, hanem Istennel bensőségesen egyesülve Istenben látja őket. E tanításban a végtelen fogalma központi szerepet játszik. Malebranche az Istenben látás elméletét két szerzőtől, Szent Ágostontól és Descartes-tól eredezteti. A végtelen fogalma révén azonban elsősorban Descartes-hoz kapcsolódik, akitől Malebranche láthatóan átvette e fogalmat. Az előadásomban a végtelen fogalmát vizsgálom meg az Istenben látás elméletében. Ehhez össze kell hasonlítanom a végtelen észlelésének problémáját Descartes-nál és Malebranche-nál. Amellett fogok érvelni, hogy noha Malebranche Descartes-tól veszi át a végtelen fogalmát, jelentősen átalakítja, miközben módosítja azt a funkciót, amelyet a végtelen az ideák észlelésében betölt. Ha alaposan szemügyre vesszük a Malebranche által véghezvitt átalakításokat, akkor azt vehetjük észre, hogy Malebranche még Descartes-nál is progresszívebb módon használja a végtelen fogalmát. Ugyanis a végtelen aktualitását nemcsak tisztán az isteni végtelenségnek tulajdonítja, mint Descartes, hanem a kiterjedés ideájának éppúgy, mint minden általános ideának. Az aktuális végtelen ilyen határozott elismerésével ritkán találkozunk a kora újkorban.

Kommentátor: Schmal Dániel (BTK FI)

Időpont: 2020. november 17. (kedd), 14. óra

Az eseményhez csatlakozni lehet:

* számítógéppel vagy okostelefonnal: az (ajánlott) Zoom alkalmazáson keresztül a 962 6909 2183 meeting ID és a 000000 passcode megadásával vagy böngésző használatával a következő linken:

https://https://tinyurl.com/btk-fi-pavlovits

* telefonvonalon a +36-1-779-9126 telefonszámon keresztül a 962 6909 2183 meeting ID (és szükség esetén a 000000 passcode) megadásával.

MTA központi weboldala box

MTA kutatói pályázatai