A BTK Filozófiai Intézet szeretettel meghív minden érdeklődőt

Sutyák Tibor (SZTE BTK)

Szituáció és testbeliség

című intézeti előadására.

Az előadás összefoglalója:

Az előadásban két önálló gondolatkör, a szituációelmélet és a testbeli elme gondolatának kapcsolatát igyekszem megmutatni, éspedig – talán a szokásostól eltérően – a szituációelméletből kiindulva. „Szituációelmélet” alatt azt a teoretikus vállalkozást értem, amely Jon Barwise és John Perry Situations and Attitudes című munkája nyomán bontakozott ki a nyolcvanas és kilencvenes években (vagyis egy indíttatását tekintve alapvetően szemantikai és logikafilozófiai, de erős metafizikai alaptézisekre építő gondolatot). A „testbeliség” pedig az „embodiment” terminus magyarításaként értendő. A tézis szerint a szituációelmélet metafizikájából – illetve annak egyik lehetséges kibontásából – következik a világ fogalmi feldolgozásának és a világhoz való viszonyulásnak a testbelisége, vagyis a testbeli elme koncepciója. A kapcsolat rekonstrukciójában a téma szokásos forrásain kívül Samuel Todes Body and World című művére támaszkodom.

Kommentátor: Tőzsér János

Időpont: 2021. november 23. kedd 14.00

Helyszín: BTK Filozófiai Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)

Az eseményhez online módon is lehet csatlakozni:

* számítógéppel vagy okostelefonnal: az (ajánlott) Zoom alkalmazáson keresztül a 828 6264 6092 meeting ID és a 000000 passcode megadásával vagy böngésző használatával a következő linken:

https://tinyurl.com/btk-fi-sutyaktibor

* telefonvonalon a +36-1-779-9126 telefonszámon keresztül a 828 6264 6092 meeting ID (és szükség esetén a 000000 passcode) megadásával.