A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete Filozófiatörténet és Eszmetörténet Osztályának kutatószemináriuma keretében került sor 2020. december 10-én

Turgonyi Zoltán

Természetjog Isten halála után

című előadására.

Az előadás összefoglalója:

Készülő könyvemnek csak az egyik része viseli a fenti címet, amely azonban valójában az egész kötet mondandójának is lehetne tömör összegzése. Sokat emlegetjük az „Isten halott” nietzschei szállóigéjét annak a helyzetnek a jellemzésére, amelyben a nyugati ember számára nem evidencia többé a Teremtő létezése, és amelyben immár nem lehet szó objektív értékekről. Tényleges viselkedésünk azonban többnyire olyan, mintha még mindig nem gondoltuk volna végig, mit jelent egy nem „emberre szabott” világegyetemben élni, ahol semmi garancia nincs arra, hogy hagyományos értékeink egymással vagy a világgal összhangba hozhatók, de ahol, „cserében”, senki és semmi nem tiltja meg, hogy ugyanezeket az értékeket megváltoztassuk, ha célszerűtlennek bizonyulnak. Könyvemben egyrészt a mondottak figyelembevételével próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogyan lehet ilyen helyzetben természetjogot kidolgozni (amelynek legalább abban biztosan különböznie kell a klasszikus természetjogtól, hogy Istent „zárójelbe teszi”). Másrészt azt vizsgálom, milyen viszonyban állhat egymással az így kidolgozott természetjog által irányított társadalom és az olyan vallás, amely továbbra is a régi típusú (tehát Isten létezésével is számoló) természetjogot fogadja el.