A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának centenáriumi évében az egyetem Filozófia Intézete, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Filozófiatudományi Osztálya és a Nagyerdei Almanach folyóirat tudományos konferenciát rendez Immanuel Kant tiszteletére a filozófus munkásságáról „… Amennyiben szellemi lények vagyunk” címmel. A rendezvény célja Kant életművének és hatástörténeti jelentőségének megvitatása a filozófus szakma és a szerzővel behatóan foglalkozó kutatók közreműködésével. Az országos konferenciára az elismert hazai szakértők mellett örömmel vesszük a témával elmélyülten foglalkozó fiatal kutatók, doktoranduszok jelentkezését is. Bár a rendezvény elsősorban filozófiai témafelvetésű, szeretettel várjuk a Kant életművét kutató társtudományok (antropológia, vallástudomány stb.) képviselőit is.

A konferencián előadással képviseli intézetünket Guba Ágoston, Mojca Küplen, Mester Béla, valamint Székely László.